Munkahelyi beilleszkedés? Így lehet sikeres!

Munkahelyi beilleszkedés? Így lehet sikeres!

A hőn áhított állás elnyerését követően természetes, hogy felmerül bennünk némi kétség és aggodalom az új környezetet illetően. Egy új munkahelyre kerülve ugyanis több fronton is helyt kell álljunk: egyrészt fel kell vennünk a ritmust az ellátandó feladatokat illetően, másrészt igyekeznünk kell a csapat részévé válni, azaz beilleszkedni. Persze nincs okunk túlzottan elrettenni, hisz korántsem egy megvalósíthatatlan feladatról beszélünk. A következőkben annak érdekében, hogy ez valóban így legyen és sikerrel abszolváljuk ezt a feladatot, bemutatunk néhány beilleszkedést segítő jótanácsot, valamint gyakran elkövetett, kerülendő hibát.

A munkahelyi beilleszkedés szakaszai

Mindenekelőtt azonban nem árt tisztáznunk magunkban, hogy a beilleszkedés egy folyamat, ami több szakaszból, időszakból épül fel, azaz nem egyik napról a másikra történik. Az első szakasz már az álláskeresés időszakában kezdetét veszi, a pályázók ugyanis ekkor járnak utána először alaposabban potenciális munkáltatójuknak. Ehhez manapság már rengeteg eszköz áll a rendelkezésükre: tájékozódhatnak a cég honlapján, megtekinthetik annak közösségi média felületeit, böngészhetnek az éves nyilvános pénzügyi jelentés adatai között, cikkeket olvashatnak a vállalatról, de akár különböző fórumokon korábbi vagy jelenlegi munkavállalók véleményét is kikérhetik.

Az ezt követő második szakasz már a belépés után veszi kezdetét, ezt nevezzük a megismerkedés időszakának. Ennek a szakasznak az elején történik meg a belépéssel kapcsolatos dokumentáció, valamint ekkor ismerkedik meg a munkavállaló az alapvető céges normákkal, szabályokkal. Ezután megkezdődik a betanulás folyamata, ami általában egy tapasztalt kolléga, amolyan mentor iránymutatásai alapján történik. Mindeközben pedig – ahogy a dolgozó egyre jobban megismerkedik a napi rutinfeladatokkal, felé támasztott elvárásokkal – elkezdi kiépíteni a kapcsolati hálóját is, vagyis fokozatosan kezdi megismerni munkatársait.

A beilleszkedés harmadik szakaszában történik a szervezeti kultúra átvétele. Az új dolgozónak ekkoriban kell elsajátítania azokat a szokásokat, amelyek a cégen belül jellemzőek, valamint meg kell tanulnia alkalmazkodni a vállalat legfőbb értékeihez, célkitűzéseihez. Ez főként abban az esetben lehet sikeres, ha a munkavállaló hozzáállása és mentalitása egyébként is mutat egyezőségeket a céges gondolkodásmóddal. A vállalati kultúra ugyanis az adott cég személyiségeként is értelmezhető, ami egyebek mellett az előzőekben említett tényezőkből tevődik össze. Ez alapján pedig nem meglepő, hogy főként azok tudnak sikeresen beilleszkedni és megvetni a lábukat a cégnél, akik a „személyiségével” is tudnak azonosulni.

Végezetül pedig a negyedik és egyben utolsó szakaszban történik a beintegrálódás, vagyis a munkavállaló szervezeten belül betöltött helyének stabilizálódása. Ekkora már az egyén szerepe és státusza tisztázódik a cégen belül, úgyis fogalmazhatunk, hogy a munkavállaló és a szervezet kölcsönösen elfogadja egymást. Mindez az emberi kapcsolatokban is megmutatkozik, vagyis javarészt a munkavállalók a beilleszkedés utolsó fázisára már kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek a cégen belül. További részletek az előbbiekben leírtakkal kapcsolatban az alábbi cikkben:

https://azuzlet.hu/munkahelyi-szocializacio-megszokik-vagy-megszokik/

Jótanácsok, amelyet érdemes követnünk a sikeres beilleszkedéshez

Az előzőekben tehát láthattuk, hogy a vállalati hétköznapokba való beilleszkedés sokkal komplexebb, mint azt elsőre gondolnánk. A következőkben bemutatunk néhány olyan jótanácsot, amelyeket munkavállalóként követve sikerrel abszolválhatjuk az egyes szakaszokhoz kötődő kihívásokat, továbbá gördülékenyebbé tehetjük a beilleszkedésünk folyamatát, függetlenül attól, hogy Veszprémben vagy az ország bármely más városában helyezkednénk el.

Legyünk alapos megfigyelők, de merjünk kérdezni is

Az új munkahelyen töltött első néhány héten nyilvánvalóan rengeteg információ fog hirtelen a nyakunkba zúdulni. Fel kell rá készülnünk, hogy jó eséllyel nem is tudunk mindent egyből megjegyezni és megtanulni, így – főként irodai munkák esetében – érdemes jegyzetfüzettel készülni, és minden olyan információt lejegyezni, ami fontos lehet a boldogulásunkat illetően. Persze könnyen megeshet, hogy jegyzet ide, jegyzet oda, bizonyos dolgok még így sem válnak teljesen világossá. Ebben az esetben viszont merjük kérdezni. Használjuk ki, hogy az első napokban gyakorlatilag nincs kellemetlen kérdés, ellenben később már okozhat kínos szituációkat, ha bizonyos alapvetésekkel nem vagyunk tisztában.

Mutassunk proaktivitást

Egy proaktív, kezdeményező munkavállaló jó eséllyel sokkal hamarabb veszi fel a munkahelyi ritmust, mint az, aki csak úgy hagyja, hogy történjenek körülötte a dolgok. Ezt szem előtt tartva vessük tehát magunkat bele a munkavégzésbe, s hasonlóképpen járjunk el a személyes kapcsolatok kialakítása terén is. Mutassunk dinamizmust és lelkesedést az új kollégáink irányába azzal, hogy már az első napokban igyekszünk feladatok útján belefolyni a munka menetébe, valamint lehetőség szerint beszélgetésekbe elegyedni velük. Persze fontos, hogy ez utóbbit a megfelelő keretek között tegyük, vagyis semmiképpen se menjen a munka rovására. Az ebédszünet, vagy egy-egy rövidebb kávészünet viszont tökéletes alkalom lehet erre.

Tippek a sikeres beilleszkedéshez

Tartsuk magunkat az ígéreteinkhez

A mielőbbi bizonyítás érdekében hajlamosak lehetünk a kezdeti időszakban túlvállalni magunkat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az első néhány hónapban ne vállalhatnánk kicsit többet annak érdekében, hogy mielőbb elnyerjük a vezetés, illetve a munkatársak bizalmát és elismerését, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy csak azokra a plusz feladatokra mondjunk igent, amelyeket valóban határidőre és a megfelelő minőségben tudunk abszolválni. Máskülönben éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érhetjük el, hisz egy megcsúszott feladattal több munkatársunknak is kellemetlenségeket okozhatunk.

Maradjunk önmagunk

Amint azt a korábbiakban is említettük, egy vállalatnál alkalmazkodnunk kell annak kultúrájához, ugyanakkor ez korántsem egyenlő azzal, hogy egyúttal a személyiségünket is fel kellene adnunk. Bátran merjünk kibontakozni, s keressük azok társaságát, akik a személyiségüket tekintve közel állnak hozzánk. Mindenképpen óvakodjunk attól, hogy egy mesterkélt szerepben mutatkozzunk, az ugyanis hosszútávon közel sem lesz fenntartható és csak negatív tapasztalataink származhatnak belőle.

Gyakran elkövetett, kerülendő hibák a beilleszkedés során

Gyakori hiba a munkavállalóknál, hogy egy új munkahelyre kerülve már az első napokban megakarnak mindent tanulni, rá akarnak mindenre látni. Természetesen a motiváltsággal semmi probléma sincs, ugyanakkor ügyeljünk arra, hogy ne váljunk túlbuzgóvá és kérdéseinkkel ne menjünk mások agyára. Nem tanácsos továbbá rögtön a változtatások eszközölését sem sürgetni bizonyos munkafolyamatok illetően, függetlenül attól, hogy a korábbi munkahelyünkön más megoldásokhoz voltunk szokva. Igyekezzünk az elején alkalmazkodni, a későbbiekben pedig akár bedobhatunk néhány új ötletet. Érdemes kerülni ezenkívül a korábbi munkahellyel való folytonos összehasonlítást is, akár pozitív, akár negatív célzattal tennénk ezt. Új helyen vagyunk, koncentráljunk az új kihívásokra és ne a múltban éljünk. Végezetül pedig – ahogy a korábbiakban is említettük – fontos, hogy nyissunk mások felé, ugyanakkor ne legyünk túlzottan rámenősek. Nem kell az első beszélgetések alkalmával az egész élettörténetünket elmesélnünk.

 

VeszpremAllas.hu / N.G.