Állásinterjú tippek: így szerepelhetünk sikerrel!

Állásinterjú tippek: így szerepelhetünk sikerrel!

Teljesen természetes, ha egy közelgő állásinterjú még a legtapasztaltabb munkavállalókat is némi feszültséggel, izgalommal tölti el. Könnyen érezhetjük ugyanis ezt a helyzetet egy soha vissza nem térő alkalomnak, melyben a legjobb formánkat kell nyújtsuk, máskülönben valaki más elhalássza előlünk a lehetőséget. Ennek kapcsán pedig logikus, hogy felmerül a kérdés: miként hozhatjuk ki a legtöbbet magunkból egy ilyen szituációban? A következőkben erre próbálunk meg választ adni néhány, a felkészüléssel, illetve magával az interjús szerepléssel kapcsolatos jótanácson keresztül.  

Felkészülés a potenciális kérdésekre

Az állásinterjúk mindegyike más, ebből adódóan a felmerülő témák, illetve az előforduló kérdések is eltérőek lehetnek. Vannak ugyanakkor bizonyos kérdéstípusok, amelyek cégtől és betöltendő pozíciótól függetlenül rendre felmerülnek, ily módon pedig nem árt készülni belőlük. Példának okáért biztosak lehetünk benne, hogy kapunk majd önismereti jellegű kérdéseket, melynek részeként megkérhetnek, hogy meséljünk magunkról, de emellett az is gyakori, hogy az erősségeink és a gyengeségeink felől érdeklődnek. Ez utóbbi kissé trükkös lehet, és könnyen megeshet, hogy késztetést érzünk majd arra, hogy tereljük a témát, esetleg klisés választ adjunk. Ehelyett azonban sokkal inkább megéri őszintének lenni, és arra kihegyezni a válaszadást, hogy mit tettünk eddig a gyengeségeink leküzdése érdekében, s milyen eredményeket értünk el e téren.

Biztosak lehetünk benne továbbá, hogy egy állásinterjú során motivációs jellegű kérdések is felmerülnek majd. A „Miért szeretne ennél a cégnél dolgozni?” vagy a „Hogyan látja magát 5 év múlva?” kérdések lehet, hogy eltérő megfogalmazásban, ugyanakkor szinte minden alkalommal előkerülnek. A lényeg ezekkel kapcsolatban, hogy tudjuk összefoglalni a jelentkezésünk indíttatását, valamint, hogy legyenek bizonyos elképzeléseink a jövőnkre, illetve a cég abban betöltött szerepére vonatkozóan. Mindemellett pedig természetesen a szakmai kérdésekről sem feledkezhetünk meg, hisz egy állásinterjú során előbb-utóbb biztosan magára a pozícióra, valamint a korábbi szakmai tapasztalatainkra terelődik a szó. Ezek hatékony megválaszolásához mindenképpen gondoljuk át és gyűjtsük össze azon korábbi eredményeinket, amelyek leginkább relevánsak az adott munkakört illetően, továbbá azokat, amik a legjobban alátámasztják és szemléltetik a szakmai rátermettségünket.

A kihagyhatatlan kutatómunka

Többek között Veszprémben is sok álláskereső követi el azt a hibát, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig-alig néz utána annak a cégnek, amelyhez jelentkezett és amely állásinterjúra hívta. Ez azonban hatalmas felelőtlenség, hisz ha van témakör, amely biztosan felmerül egy interjú során, az maga a vállalat, illetve a vele kapcsolatos legfontosabb tudnivalók. Semmi esetre se felejtsünk el tehát utána nézni a cég tevékenységi körének, történetének és legfőbb értékeinek, továbbá az sem árt, ha az iparági viszonyokkal is egy kicsit tisztába kerülünk. Mindezen kutatómunka kivitelezéséhez több eszköz is a rendelkezésünkre áll: gyűjthetünk információkat a vállalat honlapjáról és közösségi média felületeiről, böngészhetünk az adott iparággal kapcsolatos hírek között, továbbá adott esetben – ha vannak – a cégnél dolgozó ismerőseinknél is érdeklődhetünk. Mindenképpen szánjunk időt ezen teendőkre, ellenkező esetben ugyanis hamar elvághatjuk az esélyeinket a pozíció megszerzésére vonatkozóan.

Mi magunk is kérdezzünk az állásinterjú során

Egy állásinterjú kapcsán mindenki elsősorban a megválaszolandó kérdésekre fókuszál, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az interjú egy bizonyos pontján biztosan megkapjuk majd a lehetőséget arra, hogy mi magunk tegyük fel kérdéseinket. Ezzel az eséllyel pedig több szempontból is érdemes élni, hisz ily módon egyrészt további fontos információk birtokába juthatunk, másrészt nyomatékosíthatjuk az érdeklődésünket az álláslehetőséget illetően. Sőt, ez utóbbi szempont miatt kifejezetten hibának is számít az, ha nem kérdezünk, mivel így könnyen azt az érzést kelthetjük az interjúztató HR-es kollégákban, hogy nem igazán vagyunk elkötelezettek az állás megszerzése kapcsán, s amolyan „lesz, ami lesz” alapon vettünk részt az interjún.

Tippek állásinterjúhoz

Persze, ahogy a kérdések megválaszolása során, úgy a kérdések megfogalmazásakor is körültekintőeknek kell lennünk, tehát nem kérdezhetünk csakúgy bármit. Példának okáért nem javasolt rákérdezni az interjú után, hogy elnyertük-e az állást, valamint a fizetés témakörét is várjuk meg míg a munkáltató hozza fel. Ellenben az olyan kérdések, mint például az „Önöknél miben mérik a sikert ebben a pozícióban?”, vagy a „Mik azok a kompetenciák, amiket leginkább szükségesnek tartanak egy jelöltben?” már sokkal inkább keltenek jó benyomást, mivel elhivatottságról, tettrekészségről tanúskodnak. Emellett természetesen olyan praktikus kérdéseket is feltehetünk, mint például a „Hogyan néz ki egy átlagos munkanap ebben a pozícióban?”.  Az efelől való érdeklődés már csak azért is hasznos lehet, mert így egy képet kaphatunk arról, hogy valóban passzol e hozzánk az állással járó feladatkör. További példák a feltehető kérdésekkel kapcsolatban az alábbi cikkben:

https://allasorias.hu/blog/51-kerdes-amit-feltehetunk-az-interjun/  

Öltözék és egyéb tényezők

Az állásinterjúval kapcsolatos előkészületeknek mindig fontos részét képezi az öltözék kiválasztása. Bár sok különböző véleményt olvashatunk ezen témakörrel kapcsolatban, általánosságban az a tapasztalat, hogy a vállalatok – többek között Veszprémben is – lazítottak a dress code-on az elmúlt években, ami az elfogadott állásinterjús megjelenésre is kihatással van. Ennek ellenére azonban továbbra sem lehet azt állítani, hogy ne mutatkoznának különbségek az egyes céges szokások között, így ahelyett, hogy konkrét ruhadarabokat, stílusokat említenénk, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy interjú előtt mindenképpen látogassunk el az adott cég honlapjára, közösségi média felületeire, s az ezeken talált vállalati képek, csoportképek alapján állítsuk össze öltözékünket.

A megfelelő ruházat kiválasztása mellett ne feledkezzünk meg néhány „apróbb” tényezőről sem. Ezek egyike, hogy az interjú előtt mindenképpen nézzük át alaposan a beküldött önéletrajzunkat, adott esetben motivációs levelünket, annak érdekében, hogy semmi esetre se kerüljünk ellentmondásokba karrierutunk részletezésekor. Ezen dokumentumokat egyébként tanácsos néhány példányban kinyomtatni és elvinni magunkkal az interjúra, ezzel is megmutatva a felkészültségünket. Fontos továbbá, hogy magát az álláshirdetést is fussuk át még egyszer, mivel az abban megfogalmazott feladatok, követelmények stb. biztosan felmerülnek majd az interjú során is. Végezetül pedig néhány, az érkezésre vonatkozó információ: semmi esetre se késsünk, ugyanakkor az sem jó – sőt, mondhatni udvariatlan –, ha már fél órával az interjú kezdete előtt ott vagyunk a cégnél. Érkezzünk ehelyett inkább öt, maximum tíz perccel a megbeszélt időpont előtt.

Viselkedés az állásinterjún

Egy állásinterjún fontos, hogy betartsunk bizonyos viselkedési normákat, valamint van néhány olyan általános jellegű jótanács is, amelyeket érdemes szem előtt tartanunk. Kezdjük mindjárt a beszélgetés menetével: minden esetben várjuk meg, míg a kérdező felteszi a kérdését vagy elmondja a mondanivalóját, azaz semmiképpen se vágjunk a másik szavába. Fontos továbbá, hogy mindig vegyük fel a szemkontaktus azzal, aki éppen beszél hozzánk, hisz ezzel tudjuk a legjobban kifejezni az érdeklődésünket. Ügyeljünk mindezek mellett a testtartásunkra is, vagyis ne fészkelődjünk és ne fonjuk össze a karjainkat, előbbi ugyanis türelmetlenségre, utóbbi zárkózottságra utal. A mondanivalónk tekintetében mindig maradjunk őszinték és hűek magunkhoz, megjegyzendő viszont, hogy bárhogy is váltunk el, semmi esetre se kezdjünk a korábbi munkaadónk szidalmazásába, hibáztatásába. Amennyire csak lehet, fogalmazzunk diplomatikusan, ha ez szóba kerül. Mindent egybevetve pedig próbáljunk amennyire csak lehet aktívan részt venni a beszélgetésben, és válaszainkkal egy pozitív hozzáállást sugallni.

VeszpremAllas.hu / N.G.