Pénzügyes állás érdekelne Veszprémben? Íme néhány fontos tudnivaló!

Pénzügyes állás érdekelne Veszprémben? Íme néhány fontos tudnivaló!

A pénzügyi szakma rendkívül sokrétű és szerteágazó, amiből adódóan továbbra is sokan próbálnak szerencsét ezen a pályán. Mindez persze nem meglepő, hisz pont ennek a sokszínűségnek köszönhetően gyakorlatilag bárki megtalálhatja a számára kiteljesedést jelentő pozíciót, aki egy kicsit is érdeklődik a pénzügyek világa iránt. Persze megeshet, hogy nem könnyű átlátni, hogy pontosan milyen karrierutakat is kínálhat a szakma, így ennek orvoslása érdekében a következőkben felvázoljuk a főbb elhelyezkedési lehetőségeket, de emellett szót ejtünk a Veszprémben megszerezhető pénzügyi végzettségekről, a pályához szükséges képességekről és tulajdonságokról, valamint a megkereshető bérekről is.

Elhelyezkedési lehetőségek pénzügyi területeken

A pénzügyi szakmán belül alapvetően négy nagyobb szakterületet különböztetünk meg: hitelezés, befektetés, vállalati pénzügyek, biztosítások. Ezen területeket természetesen bőségesen tovább bonthatóak különböző részterületekre, amiknek a teljeskörű tárgyalásától most eltekintünk, s csupán azokat a pozíciókat, munkaköröket mutatjuk be, amelyek a legismertebbek, valamint amelyekkel gyakran lehet találkozni az álláshirdetések között, többek között Veszprém esetében is.

A hitelezéssel nyitva a sort elmondható, hogy a banki ügyintézők munkaköre az egyik legismertebb a területről. Ők azok ugyanis, akikkel ügyfélként egy átlagos bankfiókba belépve az elsők között találkozhatunk. Feladataik – nem meglepő módon – főként az ügyfelek kiszolgálása köré összpontosulnak, amibe többek között beletartozhat a banki szolgáltatásokra vonatkozó tanácsadás, az ügyféligények felmérése, számlavezetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyletek lebonyolítása, termék- és szolgáltatásértékesítés, illetve különböző adminisztratív teendők. A megfelelő végzettség és több évnyi tapasztalat birtokában természetesen van lehetőség innen feljebb lépni, például a későbbiekben akár fiókigazgató is válhat abból, aki rendkívül eltökélt, kitartó és alázatos. Egy fiókigazgató munkaköre persze már jóval nagyobb felelősséggel jár, hisz ez gyakorlatilag az adott bankfiók legmagasabb pozíciója. Feladataik ebből kifolyólag a bankfiók üzleti és operatív működésének kialakításra, irányítására és fejlesztésére is kiterjednek.

A befektetési szakterületre ráfordulva kiemelendő a befektetési elemzők, illetve a befektetési tanácsadók munkaköre. Előbbiek, azaz az elemzők főként a piaci trendek követéséért, információk gyűjtéséért, cash-flow elemzések készítéséért, és úgy összességében a portfólió menedzserek munkájának segítéséért felelősek. A befektetési tanácsadók feladatköre pedig javarészt a pénzügyi tervek kidolgozása, a befektetések kezelése, adatelemzés, illetve az ügyfélkör kiépítése köré összpontosul. A befektetési területről érdekességként megemlítendő még a gazdasági újságírók pozíciója is, akiknek legfőbb feladata az aktuális gazdasági hírek figyelése, böngészése, feldolgozása, majd az olvasók számára történő továbbítása, eljuttatása. A befektetések iránt érdeklődőknek akár ez a munkakör is egy potenciális elhelyezkedési célként szolgálhat.

Folytatva a sort elérkezünk a vállalati pénzügyek szakterületéhez. Ezen területről az egyik legismertebb pozíciónak a vállalati pénzügyi asszisztens, illetve a pénzügyi ügyintéző munkakör számít. Feladataik meglehetősen sokrétűek, illetve cégenként valamilyen szintű eltéréseket is mutatnak, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy főként a kimenő számlák kiállításáért, a bejövők iktatásáért, a banki átutalások lebonyolításáért, a házipénztár kezeléséért, könyvelési anyagok összeállításáért, illetve számos adminisztrációs teendő ellátásáért felelősek. Ha pedig már szóba került a könyvelés, akkor természetesen az ő pozíciójukról sem feledkezhetünk meg, elvégre ez a pénzügy egyik legismertebb területe. Egy könyvelőnek a feladati közé tartozik például a megkapott számlák ellenőrzése, a számlák könyvelése, adatszolgáltatás a hatóságok felé, különböző kimutatások készítése, a vállalkozás vezetőjének rendszeres tájékoztatása, és adott esetben a bérszámfejtés is. Mindezek mellett a vállalati pénzügyek iránt érdeklődők, akár elgondolkodhatnak a kontroller, illetve a könyvvizsgáló pozíciókon is, mivel ezek szintén nagyon keresettek, többek között Veszprémben is.

Végezetül már csak a biztosítások területén betölthető állások bemutatása maradt hátra, melyek közül a biztosítási ügynökök és a pénzügyi tanácsadók pozícióját emelnénk ki, ezek ugyanis a legkönnyebben betölthető és leggyakrabban hirdetett munkakörök. Egy biztosítási ügynök feladata főként az értékesítés, ami történhet irodai környezetben, vagy akár házról házra járva az ügyfeleknél. Hasonló feladatokat látnak el a pénzügyi tanácsadók is, vagyis az ő tevékenységük is főként a biztosítók, illetve a bankok termékeinek értékesítése köré összpontosul. További pénzügyi pozíciókról szóló információk az alábbi cikkben:

https://szendreiadam.hu/karrier/penzugyi-kepzesek/  

Pénzügyi képzések Veszprém városában

A pénzügyi szakmában ugyan kifejezetten jól hasznosítható és gyakran megkövetelt a felsőfokú végzettség, azt korántsem lehet állítani, hogy minden munkakör esetében alapvető elvárás lenne. Azoknak, akik nem szeretnének egyetemre menni, mégis pénzügyi pályán képzelik el a jövőjüket, érdemes lehet megtekinteniük a Perfekt Zrt. képzéskínálatát, itt ugyanis több ilyen jellegű tanfolyam is indul, beleértve például az adótanácsadó, az államháztartási mérlegképes könyvelő, a banki, befektetési termékértékesítő, illetve az IFRS mérlegképes könyvelő képzéseket. További információk az intézmény honlapján:

https://www.perfekt.hu/kepzesi-helyszinek

A veszprémiek azonban azon szerencsés helyzetben vannak, hogy a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán keresztül akár felsőfokú pénzügyi végzettségre is szert tehetnek a városban. Az egyetem képzései között ugyanis megtalálható a pénzügy és számvitel szakirány, amely a felsőoktatási szakképzés, illetve az alapképzés keretein belül is indul. Sőt, az alapképzésen végzett hallgatók akár a számvitel mesterképzésen is folytathatják a tanulmányaikat. A diploma birtokában aztán számos kapu nyílhat meg a frissen végzett hallgatók előtt, vagyis elhelyezkedhetnek például vállalkozásoknál, szakminisztériumoknál, önkormányzatoknál, hitel- és pénzintézeteknél, valamint könyvelő és könyvvizsgáló cégeknél. További részletek az intézmény képzésleírásában:

https://www.gtk.uni-pannon.hu/penzugy-es-szamvitel-alapszak/

Pénzügyi állások esetében szükséges tulajdonságok, képességek

A kimondottan hard skillekkel kezdve a felsorolást elmondható, hogy a pénzügyi állások esetében a magasfokú számviteli ismeretek, illetve a gyakorlott Excel-használat sokszor alapvető elvárásként fogalmazódik meg. Emellett ezen a pályán nem ritkán – pláne multinacionális cégnél elhelyezkedve – szükség van idegennyelv-tudásra is (főként angol), továbbá az egyes vállalatirányítási szoftverek használatában szerzett jártasság is gyakran kifizetődő. Sőt, a nagyobb cégeknél akár azon tényező is dönthet a jelöltek közötti versenyben, hogy ki hol folytatta a tanulmányait és hol szerezte a diplomáját.  

Veszprém pénzügyes állás

A soft skillek esetében az első, ami kiemelendő a pénzügyi feladatok ellátása kapcsán az a pontosság. Egy ilyen jellegű munka során ugyanis általában szigorú szabályoknak és határidőknek megfelelve kell dolgozni, amely tényezők elengedhetetlenné teszik ezen kvalitást. Fontosak továbbá a kiváló kommunikációs képességek is, elég, ha csak például arra gondolunk, hogy banki alkalmazottnak egy átlagos napja során hányszor kell a különböző szakzsargonokat érthetően elmagyaráznia az ügyfelek számára. Alkalmanként szükség lehet a monotonitástűrésre is, mivel például az adminisztrációs feladatok ellátása során, vagy bizonyos könyvelési feladatok esetében könnyen egysíkúnak, unalmasnak lehet érezni a munkavégzést, ugyanakkor a pontosság és az odafigyelés ekkor is megkövetelt. Ennek persze az ellenkezője is megvalósulhat, azaz felléphetnek váratlan problémák (pl. a kifizetésekkel kapcsolatban), amely esetek gyors reakciót, és hatékony problémamegoldó képességet igényelnek.  

Megkereshető bérek a pénzügy területén

A fizetesek.hu adatai szerint ma 2022-ben Magyarországon, a Közgazdaság, pénzügyek, könyvelés iparágban dolgozók fizetése általában bruttó 349 ezer Ft-tól (minimum érték) 717 ezer Ft/hó-ig terjed (legmagasabb átlag, a maximum érték ennél magasabb). A cikkben is bemutatott munkaköröket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a könyvelők havi bruttó átlagbére 309 ezer Ft és 591 ezer Ft között, a pénzügyi elemzőké 379 ezer Ft és 785 ezer Ft között, a pénzügyi tanácsadóké pedig 336 ezer Ft és 820 ezer Ft között változik. Persze mindezt jelentősen befolyásolhatja a tapasztalat, a végzettség és számos egyéb tényező, ugyanakkor az jól látszik, hogy pénzügyi pályán kiemelkedő fizetésekre is szert lehet tenni, természetesen akár Veszprém megye valamely munkáltatójánál elhelyezkedve is.

https://www.fizetesek.hu/fizetesek/kozgazdasag-penzugyek-konyveles

VeszpremAllas.hu / N.G.