A sikeres munkahelyi csapatmunka alapszabályai

A sikeres munkahelyi csapatmunka alapszabályai

A csapatmunkának elvitathatatlan szerepe van egy vállalat sikerében, amiből adódóan mindenhol igyekeznek az ennek fejlesztésére irányuló törekvéseket mutatni. Persze ennek kivitelezéséhez több szempontot, több szabályt is szem előtt kell tartani, ugyanis csupán egy-egy dologra fókuszálva nehéz jelentős javulást elérni e téren. A következőkben éppen ezért összefoglaljuk a csapatmunka legfontosabb alapszabályait, de emellett bemutatjuk azt is, hogy nem vezetői szinten, hanem csupán egy átlagos munkavállalóként mit tehetünk annak érdekében, hogy a csapat hasznos és fontos tagjává váljunk.

A sikeres és hatékony csapatmunka előnyei

A kiemelkedő csapatmunkának vállalati és egyéni szinten is több előnye van. Vállalati szinten a legfőbb előny – talán nem meglepő módon – a növekvő termelékenység, hisz a közös döntéshozatali procedúráknak hála jelentősen emelkedhet az elvégzet munka mennyisége, valamint javulhat annak minősége is. Fontos szempont továbbá az is, hogy az eredményes csapatmunkának köszönhetőn erősödhet a kollektív szellem, valamint a szervezet iránti elköteleződés is, illetve az egyes meghozott döntéseknek is általánosságban véve nagyobb lesz az elfogadottsága, lévén azok a közös együttműködés útján jöttek létre, nem pedig egy-egy ember határozott a meghozatalukról. Végezetül pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy a több nézőpont új megvilágításba helyezhet bizonyos problémákat, amik aztán ezeknek a kezelését is hatékonyabbá, eredményesebbé teheti.  

Egyéni szinten a csapatmunkának hála egyfajta hovatartozás érzet alakulhat ki a munkavállalókban. Érzik, hogy a részei valaminek és bizonyos mértékű befolyásuk van a dolgok menetére. Lényeges tényező ezenkívül, hogy a rendszeres információmegosztás révén gyorsabban tanulhatnak, valamint az együttműködő képességük is jelentősen fejlődhet. Mindezek mellett pedig a munkatársi viszonyaik is kedvezően alakulhatnak, barátságok, szoros szövetségek születhetnek ily módon. Mindent egybevetve tehát látszik, hogy a csapatmunka hatékonyabbá tételébe nem csak vállalati, hanem egyéni szinten is érdemes energiát fektetni.

A csapatmunka legfontosabb alapszabályai

Az egyik legalapvetőbb lépés a sikeres együttműködéshez a csoport céljának meghatározása, az elvárások tisztázása. Természetesen ezek kidolgozásában kitüntetett szerepe van a vezetőnek, ahogy abban is, hogy egyértelműsítse, hogy ki és milyen feladatok ellátásáért felel. Ez utóbbi teendő kiemelt fontossággal bír a gördülékeny együttműködés tekintetében, máskülönben – vagyis, ha nem egyértelműek a kiosztott szerepek és az azokkal járó felelősségek – könnyen konfliktusok, nézeteltérések alakulhatnak ki a csapatban dolgozók között.

Kiemelkedő jelentőséggel bírnak a lefektetett szabályok is, amelyek kidolgozásában ugyancsak a vezetőé a főszerep. Ezek sok mindenhez kapcsolódhatnak, beleértve például a megbeszélések menetét, a feladatvégzés módját, vagy a csapaton belül elfogadott kommunikációt. A lényeg, hogy legyenek bizonyos irányelvek, amelyek mindenki számára igazodási pontot jelentenek. Ha pedig már az előbbiekben szóba került a kommunikáció, akkor érdemes annak fontosságát külön is kihangsúlyozni. Egy csapat sikerességét ugyanis jelentős mértékben befolyásolhatja, hogy mennyire zajlik nyílt és egyenes kommunikáció. Ennek elengedhetetlen szerepe van a munka során, mivel a tagok ily módon kaphatnak reális képet a projekt előrehaladásáról, a csapaton belüli kapcsolataik alakulásáról, illetve a saját teljesítményükről.

Ez utóbbi, vagyis a munkavállalói teljesítményt illető visszacsatolás kapcsán érdemes kiemelni az elismerés, illetve az inspiráció fontosságát, hisz a csapattagok abban az esetben fognak hosszútávon is elkötelezetten dolgozni, ha erőfeszítéseiket szavakban, esetleg különböző bónuszok, juttatások révén honorálják. Ez csak a vezetőn múlik, hogy mikor melyiket érzi indokoltnak. Zárásként pedig egy mellékesnek tűnő, azonban korántsem elhanyagolható tényezőt említenénk: az inspiratív környezet. A munka ugyanis sokkal gördülékenyebb lesz akkor, ha az emberek egymás ötleteit nem folyamatosan lehúzzák, hanem adott esetben kiigazítják, esetleg további ötletek révén tovább gondolják azokat. Ennek a legfőbb pozitívuma, hogy egy ilyen légkörben olyanok is hallatni merik majd a hangjukat, akik egyébként visszahúzódóbbak az átlagnál. Ez pedig összességében a csapat produktivitásában is megmutatkozhat.

Sikeres csapatmunka alapszabályai

Hogyan lehetünk hasznos csapattagok?

Az előzőekben javarészt azt fejtegettük, hogy egy vezetőnek milyen szempontokat kell szem előtt tartania, és milyen lépéseket kell megtennie annak érdekében, hogy sikerre vigye a csapatmunkát. Érdemes azonban ezt a témakört egy másik aspektusból is megközelíteni, vagyis hogy egyszerű munkavállalóként mit tudunk tenni azért, hogy a csapat egy hasznos és megbecsült tagjává váljunk. Az első és talán legfontosabb a megbízhatóság és felelősségteljesség. Ahhoz ugyanis, hogy egy munkahelyen az adott csapat hasznosnak vélt tagjává váljunk fontos, hogy tartsuk magunkat az ígéreteinkhez, legyünk tisztába a kötelezettségeinkkel, s tetteinkért, adott esetben a hibáinkért vállaljuk a felelősséget.

Ugyanennyire lényeges a kommunikáció is. Másokkal együtt dolgozni olykor nehéz feladat, hisz rengeteg nézeteltérés adódhat. Persze nem is attól leszünk jó és megbecsült csapattagok, hogy mindenre csak bólogatunk és lemondunk a saját véleményünkről. Ennek közlési módja ugyanakkor létfontosságú: törekedjünk arra, hogy ne másokat degradálva, hanem előremutatóan fogalmazzuk meg az álláspontunkat egy-egy felmerülő kérdés, probléma kapcsán. Emellett pedig ne feledkezzünk meg az aktív hallgatás fontosságáról sem, tehát ne csak elengedjük a fülünk mellett mások érveit, hanem próbáljuk megérteni is azokat.

Kiemelt jelentőségű kvalitás a problémamegoldó képesség is a csapatmunka során. Ha az egyes brainstormingok alkalmával folyamatosan újabb és újabb ötletekkel rukkolunk elő, azaz megoldásokban gondolkodunk a problémákon való aggódás helyett, az jelentősen növelheti a csapatban betöltött szerepünk értékét, valamint az általános morált is javíthatja. Pláne akkor, ha ez egyben párosul egyfajta támogatói, pozitív attitűddel is, amelyben képesek vagyunk elismerni társaink ötleteit és eredményeit, vagy adott esetben segíteni őket egy felmerülő nehézség ügyében. Összességében tehát látható, hogy nem csak a vezetőknek, hanem az adott csapat minden egyes tagjának törekvést kell mutatnia arra vonatkozóan, hogy az együttműködés sikeres és gördülékeny legyen.

VeszpremAllas.hu / N.G.