Kis cég vagy multi? – Előnyök, hátrányok, amelyekkel érdemes tisztában lennünk

Kis cég vagy multi? – Előnyök, hátrányok, amelyekkel érdemes tisztában lennünk

Álláskereséskor tanácsos több szempontot is mérlegelni az álláslehetőségekkel kapcsolatban, egyebek mellett például azt, hogy milyen típusú céges kultúrában éreznénk jól magunkat. Sokak számára kifejezetten a nagyvállalati, multinacionális környezet a vonzó, ahol azt érezhetik, hogy valami nagy egésznek a részei, míg mások a kisvállalatokra és az általuk jelentett kiteljesedési lehetőségekre esküsznek. Természetesen mindkét környezetnek, illetve kultúrának megvannak a maga előnyei és hátrányai, amelyekkel nem árt tisztában lennünk, ha a hozzánk leginkább passzoló álláslehetőség után kutatunk. A következőkben ezeket fogjuk bemutatni!

Mire számíthatunk egy multinacionális cégnél?

Még mielőtt rátérnénk a multinacionális cégek előnyeinek és hátrányainak tárgyalására, nem árt tisztáznunk, hogy pontosan mit is értünk ezen besorolás alatt. Multinacionális cégeknek azon vállalatok tekinthetők, amelyek tulajdonosi köre több országból kerül ki. Fontos tudnivaló továbbá, hogy a multi cégek nem összekeverendőek a transznacionális vállalatokkal, azok ugyanis bár valóban több országon átívelően folytatják a tevékenységüket, a tulajdonosaik egy nemzetiségűek.

Ezen kis kitérő után kezdjük is mindjárt a multi cégek egyik legnagyobb, és számos munkavállaló számára a leginkább vonzó előnyével, a kiemelkedő kereseti lehetőségekkel. A legtöbb multinacionális vállalat ugyanis a kis cégekhez képest általában kiemelkedő bérezést és juttatási csomagot ígér, valamint az sem ritka, hogy sportolási lehetőség vagy vásárlási, esetleg egyéb kedvezmény is az ajánlat részét képezi. Fontos előny továbbá a karrierépítési lehetőség is, hisz a legtöbb multi általában világos karrierutat és számos előrelépési lehetőséget kínál a szorgalmas és eltökélt munkavállalói számára. Mindemellett nem csak az előléptetés, hanem a karrierváltás is sokkal könnyebben elérhető és megvalósítható egy ilyen vállalatnál. Ezt javarészt a cég mérete teszi lehetővé, amit kihasználva a munkavállalók nemritkán egyik területről ülnek át a másikba.

Nem feledkezhetünk meg továbbá a képzési lehetőségekről sem. Egy multinál ugyanis általában jóval gyakrabban adódik lehetőség részt venni különböző szakmai, nyelvi, vagy akár soft skilleket fejlesztő képzéseken, mint egy kis cégnél. Fontos szempont lehet továbbá maga a cég presztízse is, hisz valamely nagyvállalatnál eltöltött évek jelentősen emelhetik a munkavállaló értékét, megkönnyítve ezzel számára adott esetben a későbbi munkahelyváltást, elhelyezkedést. Végezetül pedig nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy egy multinacionális cég az esetek többségében biztos anyagi háttérrel rendelkezik, így dolgozóként nem kell azon aggódnunk, hogy éppen hogyan megy a vállalatnak és vajon veszélyben van-e a munkahelyünk.

Mindezek ellenére akár veszprémi, akár más városbeli multinacionális cégnél is vállaljunk állást, természetesen bizonyos negatívumokkal is találkozhatunk. Ezek egyike, hogy döntési folyamatok gyakran hosszúak és bonyolultak, nemritkán egy-egy probléma megoldása sokkal több időt vesz igénybe, mint az egyébként indokolt lenne. Kedvezőtlen lehet továbbá az is, hogy a munkafolyamatok általában meghatározott rendszer szerint zajlanak, így a saját elképzeléseink, innovációink érvényesítésére és alkalmazására korlátozottak a lehetőségeink. Emellett egy hatalmas, nemzetközi környezetben könnyen azt érezhetjük, hogy a munkánk kevés befolyással bír, s csak egy apró fogaskerekek vagyunk egy hatalmas gépezetben. Végezetül pedig esetleges hátrányként megemlítendőek még a gyakori személyi változások, amelyek sokszor a vezetést is érintik, ezáltal pedig a vállalat hétköznapi működésére is kihatással vannak.

Milyen előnyökkel, hátrányokkal szembesülhetünk egy kis cégnél?

Egy kisebb vállalat előnyei már a felvételi eljárásban megmutatkozhatnak: míg egy multinál általában több körös interjúsorozat vár ránk, addig egy kis cégnél az sem meglepő, ha már az első interjú után a miénk az állás. Emellett a vállalat méreteiből kifolyólag mindenki jól ismer mindenkit, így a családias hangulat gyakorlatilag garantált, ami ugyancsak fontos szempont lehet. Jellemző továbbá, hogy a kis cégeknél nagyfokú a munkavállalói önállóság, ami egyben nagy felelősséggel is jár, valamint azt eredményezi, hogy közvetlenül láthatjuk a munkánk eredményét, gyümölcsét. Az előbb említett önállóságból fakad, hogy sokkal nagyobb teret kaphatunk az egyes munkafolyamatokat tekintve, így könnyebben érvényesíthetik saját elképzeléseiket, befolyásolva ezzel a cég működését.

Jelentős előnyök tapasztalhatóak a kisebb cégek esetében a rugalmasság terén is. Ez megmutatkozhat a munkavégzés ideje és helye tekintetében is, továbbá kedvező lehet olyan kérdések eldöntésében is, mint például a szabadságolás. Egy kis cég alkalmazottjaként ugyanis általában – főként a családias légkörből adódóan – sokkal könnyebben tudjuk úgy időzíteni a szabadságunk kivételét, hogy az számunkra kedvező legyen. Végül pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy míg a multik esetében főként egy-egy adott területre kell koncentrálni és az azzal kapcsolatos feladatokat ellátni, addig egy kisvállalatnál valamilyen szinten mindenhez érteni kell, és mindenből ki kell, hogy vegyük a részünket. Az ily módon megszerzett tapasztalat pedig nagyon sokat jelenthet a jövőre nézve.

VeszpremAllas.hu

Persze mindezen pozitívumok mellett a kisvállalatoknál is tapasztalhatóak bizonyos hátrányok. Egy ilyen cégnél elhelyezkedve például kisebb az esélye annak, hogy kiemelkedő bérezésben részesüljünk, ráadásul a béren kívüli juttatások tekintetében is kedvezőtlenebbek a kilátásaink. Korlátozottak továbbá az előrelépési lehetőségeink is, vagyis könnyen előfordulhat, hogy évekig ugyanabba a pozícióba rekedünk, bármennyire is nyújtsunk jó teljesítményt. Problémát jelenthet az is – főként kevesebb tapasztalattal rendelkezve –, hogy míg a multik általában igyekeznek átfogóan betanítani az új munkatársaikat, addig egy alacsony létszámú vállalatnál gyakorlatilag azonnal a mélyvízben találhatjuk magunkat. Nem véletlen tehát, hogy ezek a cégek ritkábban foglalkoztatnak pályakezdőket, mint a nagyvállalatok, ahol rendszerint egy mentor segítségével folyik a betanulás. Végezetül pedig megemlítendőek a stabilitással kapcsolatos kérdések, kételyek is, hisz a kisvállalati szektorban jóval nagyobb a veszélye annak, hogy a cég teljesítményéből kifolyólag veszélybe kerül az állásunk.

Az átmenetet jelentő középvállalkozások

Nem kell aggódnunk az miatt, ha esetleg sem a nagyvállalati, sem pedig a kisvállalati szektor nem nyerte el a tetszésünket, hisz ilyenkor amolyan aranyközépútként szolgálhat, ha egy középvállalkozásnál helyezkedünk el. Ezek a cégek általálban mindkét kategóriából tartalmaznak bizonyos elemeket, vagyis például megjelenik a multikat jellemző profizmus és kiszámíthatóság, ugyanakkor továbbra is érvényesül az egyéni megoldásokra, kreativitásra való támaszkodás, valamint a rugalmas hozzáállás a döntési folyamatokban. Persze ezzel, illetve a korábbiakban elmondottak kapcsolatban is mutatkozhatnak eltérések az egyes vállalatok között, így akár Veszprémben, akár bárhol máshol az országban keresnénk állást, ne legyünk restek időt és energiát fektetni abba, hogy utánajárunk az álláslehetőséget hirdető munkáltatónak és az általa kínált körülményeknek.

VeszpremAllas.hu / N.G.