Munka és online tanulás egyszerre? Mutatjuk miként hangolható össze!

Munka és online tanulás egyszerre? Mutatjuk miként hangolható össze!

Manapság már teljesen megszokottá vált, hogy a munkavállalók nem csupán az iskolában szerezett tudásukból élnek, hanem folyamatosan képezik magukat. Sőt, sokan vannak, akik teljes átképzés, vagyis pályaváltás céljából iratkoznak be különböző kurzusokra, tanfolyamokra. A képzésekkel kapcsolatos lehetőségek pedig meglehetősen széleskörűek, hisz az online térnek köszönhetően ma már rengeteg szakmát, illetve kompetenciát lehet elsajátítani helytől függetlenül.

Persze már meglévő állás mellett korántsem egyszerű tanulni, még akár online sem. Éppen ezért a következőkben amellett, hogy bemutatjuk a lifelong learning paradigmáját és fontosságát, adunk néhány jótanácsot a munka és az online tanulás összeegyeztethetőségét illetően is. Mindemellett pedig zárásként szót ejtünk a manapság legnépszerűbb online kurzusokról is.   

Lifelong learning: miért fontos karrier szempontból?

Mindenekelőtt azt fontos tisztáznunk, hogy pontosan mit is értünk lifelong learning – azaz élethosszig tartó tanulás – alatt, hisz a „tanulás” szó hallatán sokak egyből az iskolapadra asszociálnak, ami nem mindenkinél párosul kellemes emlékekkel. Persze szó sincs erről, a lifelong learning paradigmája ugyanis csupán az élethosszig tartó szándékos tanulási tevékenység fontosságára mutat rá, és az, hogy ezt miként kivitelezi az egyén, az már a saját elhatározására van bízva. Ennek értelmében a fogalom alá a formális oktatás (iskolai képzések, tanfolyamok) mellett olyan informális tanulási tevékenységeket is be lehet sorolni, mint például a szakmai könyveken, folyóiratokon, ismeretterjesztő videókon és előadásokon keresztül történő ismeretszerzés.

És hogy mindez miért fontos és szükséges? Erre több válasz is létezik. Példának okáért a folyamatos tanulás révén rengeteg szakmai ismeretre tehetünk szert, ami új kapukat nyithat a karrierépítés és feljebb lépés szempontjából. Emellett kifejezetten jó hatással lehet az önbizalmunkra, hisz mégiscsak kellemes érzés, ha jártasnak mondhatjuk magunkat bizonyos területeken. Végezetül pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy az elsajátított információk és kompetenciák nem csak a szakmai, hanem a munkán túli életünket is megkönnyíthetik. Segítségével megváltozhat a hozzáállásunk, új perspektívából láthatunk bizonyos dolgokat, valamint tisztább képet kaphatunk a kiteljesedési lehetőségeinket illetően is.

Tippek a munka és az online tanulmányok összeegyeztetéséhez

A munka és tanulás összeegyeztetése korántsem egyszerű feladat, így a munkavállalók jelentős része főként az online képzésekben gondolkodik, ha tudástára bővítéséről van szó. Éppen ezért a következőkben elsősorban az online tanuláshoz fogalmazunk meg jótanácsokat, ugyanakkor ettől függetlenül bizonyos praktikák akár a hagyományos tantermi képzés keretei között tanulók számára is hasznos lehet. Ilyen például, hogy törekedjünk az időbeosztásunk rendezésére, és a felesleges időrabló tevékenységeink minimalizálására. Ebben a tekintetben egy online kurzus esetében nyilván szerencsésebb helyzetben vagyunk, hisz annak ellenére, hogy az órák kötött időpontban vannak, a legtöbb intézmény biztosít különböző videós anyagokat, e-learning modulokat, amelyeknek köszönhetően akkor is haladhatunk az anyaggal, ha magán a tanórán nem tudtunk részt venni.

Ehhez kötődően azt is fontos hozzátenni, hogy ki kell alakítanunk egy tanulási szokást, rendszert. Törekedjünk tehát arra, hogy a lehető legtöbb órai részvételen túl, legyen egy állandó időpontunk, amikor újra és újra a tananyaggal foglalkozunk. Rendkívül lényeges továbbá, hogy megtaláljuk a számunkra leginkább ideális tanulási módszert, hisz főállás mellett jó eséllyel időszűkében leszünk. Tapasztaljuk tehát ki, hogy nálunk miként rögzülnek gyorsan a dolgok. Előfordulhat például, hogy az aprólékos jegyzetelés és a többszöri ismétlés lesz a legfőbb mankónk, de az is lehet, hogy a vizuális anyagok (képek, ábrák, videók stb.) útján tudunk a legjobban memorizálni.

Nem feledkezhetünk meg mindemellett egy harmonikus tanulási környezet kialakításáról sem. Az otthoni tanulás egyik hátulütője ugyanis, hogy rengetek minden elterelheti a figyelmünket, kezdve az asztalunkon lévő rendetlenségtől, egészen a kívülről beszűrődő zajokig. Igyekezzünk tehát olyan környezetet választani és kialakítani, amelyben a lehető leghosszabb ideig tudjuk fenntartani a koncentrációnkat. Végezetül pedig mindenképpen érdemes a motivációnkra is odafigyelni. Az online tanulás tudniillik kissé magányos dolog, nincsennek mindig társak, akik húzhatnak előre. Erről magunknak kell gondoskodnunk, ezért az a legjobb, ha a nagyobb célunkat – ami sok esetben magára a kurzus teljesítésére irányul – kisebbekre bontjuk, s azok elérését szintén üdvözüljük. A kisebb részsikerekkel ily módon hosszabb távon is megőrizhetjük motivációnkat.

Élethosszig tartó tanulás

Napjainkban népszerű online képzések

Ha a munka világáról és a képzésekről beszélünk, akkor időről-időre szóba kerülnek a különböző nyelvtanfolyamok, amelyek jelentős hányada online formában is indul. Persze nem véletlenül megkerülhetetlen téma nyelvtudás, hisz a munkaerőpiac egyik legfontosabb kompetenciájaként tartjuk számon. Aki egy, két vagy akár több világnyelvet is beszél, az előtt jó eséllyel lehetőségek tucatjai nyílnak meg. Éppen ezért sokan döntenek úgy, hogy aktív munkavállalóként, felnőtt fejjel is belevágnak valamely idegen nyelv elsajátításába. Jó hír, hogy a legtöbb nyelviskolának már kidolgozott online tanítási módszerei vannak, amelyek révén gördülékenyen lehet haladni a kitűzött cél felé. A veszprémi nyelviskolákról egyébként itt írtunk részletesebben:

Hasonlóan megkerülhetetlenek a különböző online programozói képzések is, amiket sokan elsősorban a későbbi kiemelkedő kereseti lehetőségek miatt választanak. Az elgondolás helytálló, hisz a programozókból gyakorlatilag állandó hiány van, tehát ha valaki valóban elkötelezett, készen áll időt, pénzt és energiát a tanulásra fordítani, az akár szép karriert is befuthat a szakmában, s ezzel együtt a fizetésére sem lesz panasza. Jó hír továbbá, hogy a programozói képzéseket indító intézményekből nagy a merítés (pl. Codecool, Green Fox Academy, CodeBerry), s ezen iskoláknak a tanfolyamai rendszeresen online formában is (vagy kizárólag úgy) elérhetőek.

Mindezek mellett pedig a kreatív szakmák iránt érdeklődőknek is tanácsos lehet áttekinteniük az online elérhető képzések kínálatát. Példának okáért egyes intézményeknél gyakran indulnak marketing tanfolyamok (pl. Ruander), de ezenkívül a grafikus képzések (pl. Webler) sem ritkák. Mi több, akár a szövegírók is tovább képezhetik magukat online, például egy kreatív szövegírói vagy egy SEO szövegírói (pl. The Bright Academy) kurzuson keresztül. A lehetőségek persze itt még korántsem érnek véget, számtalan egyéb szakmához kötődő internetes tanfolyammal találkozhatunk. Érdemes ezeknek karrierváltóként utánajárnunk, hisz jó kiindulási alapot biztosíthatnak, valamint nagy lökést adhatnak akkor is, ha már az adott területen tevékenykedünk, viszont tovább bővítenénk tudásunkat.

VeszpremAllas.hu / N.G.